Hat év telt el: így folytatódik a Hogyan tudnék élni nélküled? története

2026. okt. 14

A történet 2000-ben játszódik, hat évvel az első film múltbéli szála után. Az apropót ezúttal Betti és Csabi esküvője adja, amelyre a régi barátok is visszatérnek. Gergő Londonból érkezik haza, miközben azt sem tudja biztosan, hogy Eszter ott lesz-e a nagy napon. Kata és Gábor kapcsolata sem lett egyszerűbb az eltelt évek alatt, így már az esküvő előtt sejthető, hogy a nyugodt ünneplés nem feltétlenül szerepel a programban.

A folytatásban ismét visszatér Ember Márk, Törőcsik Franciska, Marics Peti, Márkus Luca, Kirády Marcell és Kovács Harmat, hozzájuk pedig új szereplőként Liptai Claudia csatlakozik Betti édesanyjaként. A második részt Dyga Zsombor rendezte, a forgatókönyvet pedig ismét Goda Krisztina és Kormos Anett jegyzi.

A hivatalos előzetes alapján a folytatás igyekszik megtartani mindazt, amiért az első részt ennyien megszerették: a balatoni hangulatot, a humort, a romantikát és azt a kissé kaotikus baráti társaságot, amelyben ritkán alakul bármi pontosan a tervek szerint.

És persze Demjén Ferenc dalai sem maradnak el. Többek között a Mindig ugyanúgy, Jelszó, Love, Iskolatáska, Várj, míg felkel majd a nap, Jóbarátok vagyunk és a Kihűlt üres kocsmák asztalán is felcsendül majd a filmben.

🎬 A Hogyan tudnék élni nélküled? 2. magyar premierje 2026. november 12-én lesz.